Volt egyszer egy flanel ing

Volt egyszer egy flanel ing

Sokan sokfélén értelmezik és viszik véghez az ing újrahasznosítás témakörét. Van, aki fog egy férfi inget, majd szoknyát vagy épp ruhát hajtogat magára belőle, van, aki azért ennél komolyabban veszi a dolgot és tűt / varrógépet felhasználva alakít át magának egy felsőt, sőt van, aki sima porronggyá vágja szét (ami valljuk be, nem elvetendő gondolat, ha épp arra van szükség…).

Az ing újrahasznosítás áldozata

No, de következzen az én verzióm, hogy én mit is hoztam ki egy darab nagy méretű flanel ingből, amit még Édesanyám varrt anno. Szerintetek mennyire sikerült szét darabolnom? (Aki már kezdetek óta velem tart Facebook oldalamon, itt most ne lője le rögtön a poént. 😉 Tudjátok, újszülöttnek, minden vicc új.)

 

Egyet biztosan elárulhatok, hogy igyekeztem ki-maxolni a ruhadarab adta lehetőségeket és a lehető legkevesebbet szerettem volna varrási maradékként viszont látni. Vagy épp nem látni, mert elég hamar fel is használtam azt, ami mégis megmaradt ennek a párnának a kitöméséhez. 😉

Vegyük szépen sorban, hogy mik is készültek, aztán majd számolunk, hogy mennyi is lett az az annyi.

1# Gyermek kötény

Az ing hátuljából sikeresen kivágtam egy jó kis téglalap formát, majd pár csíkot, hogy abból megkötő pántokat varrhassak ehhez a vidám kis gyermek kötényhez. Mondanom se kell, hogy ha már kerti parti vagy pizza, muffin sütés, akkor a kis segéd is jelen van, úgyhogy elkél egy (kis)pasis kötény, amin nem mellesleg a főnökség jelző csokornyakkendő is rajta van.

Az, hogy hogyan is készült a csokornyakkendő, ebből a videóból megtudjátok!

Megsúgom, a többit is szívből készítettem, de mindig is ez volt az első darab, amit már igazi Jupcycle alkotásnak tartottam, így hatalmas öröm volt számomra, hogy egy nagyon kedves ismerősömhöz kerülhetett, hogy immár a konyhai aktív részvétel tényleg a kötetlen szórakozásról szólhasson.

Külön köszönet a képért, amin a legcsodásabb visszajelzést látom Vince arcán.

Ez a kötény volt különben a mintája egy női flanel ingből kialakított gyermek köténynek is, amit itt tudsz megnézni, de becs szó, tudok mást is varrni flanel anyagból, mint gyermek kötény!! 🙂

2# Apa / Férfi kötény

Sokan-sokszor sajnos háttérbe szorítják az Apák szerepét a háztartásban, pedig én úgy látom, hogy ők ugyanúgy élvezik és alkalomadtán ugyanúgy idegeskedik végig a gyermekekkel való együtt főzést, mint azt az Anyák tennék, úgyhogy én igazából nem is látom értelmét, hogy az Apák ki legyenek tiltva a konyhából. Élvezzék és takarítsák ők is nyugodtan végig ugyanazt a procedúrát, amit én magam se viteleznék ki se jobban, se máshogy. 😀

Ennek a gondolatnak a menetén alkottam meg a flanel ing elejéből a “Nagy pasis” verzióját, a Férfi kötényt, melynek extra tulajdonsága, hogy az elülső ing zsebek megmentésével szuper tárolók lettek meghagyva, amibe akár a sörnyitó is megfér egy jó kis kerti sütögetés alkalmával. Ennek a köténynek a pontos méreteit ide kattintva tudod megnézni.

3# Lányka ruha

Ezután bárcsak mondhatnám, hogy már a munka könnyebb része jött, hiszen alig maradt valami az ingből, de ha így tennék, hazudnék. Legyen annyi elég, hogy néha a kevesebb segítség a több, de nem panaszkodni akarok. 😉

Szóval maradt az ingből két ingujj és egy galléros nyakrész. Ez utóbbihoz fogtam egy sok auditot átélt fehér ingemet, majd beszűkítettem az alját, hogy szebb A-vonalat adjon és hozzá applikáltam a flanel galléros részhez. Az így kapott lányka ruha ujjához ugyancsak megmentettem a fehér ing ujjszegését, és hozzá ügyeskedtem, így kapva egy szépen elszegett vállrészt.

A méretezésről és a fodros aljról még több képet ebben a leírásban találsz róla.

#4-5-6-7  Kincses tasak

Minden jó, ha a vége jó, mert volt ám könnyű része is ennek a nagy ing újrahasznosító projektnek. Az ing megmaradt ujjaiból varrtam 4db behúzós kincses zsákot, ami helyettesíti az ajándék csomagolót, a papír tasakokat vagy éppen a Mikulás zsákot, Húsvéti csomagot, de akár az adventi nagy csomagolást is ki lehet vele kerülni, ha minden nap ebben kapja a gyermek a meglepetést.

A legjobb az egészben, hogy azon kívül, hogy az év során több szerepet is be tud tölteni, hogy még bevásárláshoz is felhasználható, mert 4 db normál méretű citrom elfér benne.

Nálunk nagyon is bevált, mert Advent idején a gyerekek minden nap lelkesen húzogatták ki-be a madzagot, mintha egy napon belül új dolog tudna bele kerülni. 😀 Jó-jó, igazuk volt, a remény hal meg utoljára, és addig jó, amíg egy 3 éves reménykedik. 😉

Csoda fotók és elérhetőségi darabszámról információ itt találsz.

#8 – Csak vicceltem – Összegzés következik

Igen, szép is lenne, ha még egy 8. valamit is sikerült volna létrehoznom ebből az 1 db ingből, habár, ha bele gondolok, akkor a már említett párna kitömése számítható lenne 8. újrahasznosulásnak, és ezzel már be is mutattam, hogy én hogyan is valósítom meg a tőlem telhető legkevesebb környezeti terheléssel járó újrahasznosítást.

Tényleg vallom, hogy az a legjobb újrahasznosulás, ha az újra alkotott tárgy funkciót is kap, nem csak egy kis időt, míg végül a szemetesbe kerül. Mondhatjuk, hogy ez kezd lenni az én Jupcycle filozófiám, aminek mozzanatait folyamatosan megosztom a Hulladékcsökkentő csoportomban. Csatlakozzatok Ti is bátran, hogy kicsit közelebbről láthassátok milyen hulladékcsökkentő mozzanatok / gondolatok vesznek körbe egy-egy dolgos hétköznapon.

Várlak szeretettel! 😉

Megosztás

Comments are closed.